Thor és hűséges kalapácsa, Mjölnir jelenleg a világ mozipénztáraiban csap hatalmas hangzavart. Míg a skandináv istenség sötét tündéreket kalapál, addig mi összeszedtük, mely kalapácsos jelenetek állnak legközelebb a szívünkhöz. VIGYÁZAT! ERŐSZAKOS TARTALOM! 18+

Oldboy

Park Chan-wook remekművének sokat emlegetett jelenetében a bosszúra éhes Oh Dae-su (Choi Min-sik) épp tíz évvel ezelőtt kanyarított egy újabb fejezetet a kalapács nem kifejezetten rendeltetésszerű használatáról írott kézikönyvbe. (A dél-koreai mozikban amúgy is élnek-halnak a kézifegyverekért, természetesen a kalapácsokért is, lásd még a Chaser és a Döglégy c. opusokat.) Oh Dae-su először vallatásra és rögtönzött fogászati beavatkozásra használta a szerszámot – melyhez Vivaldi Négy évszakának Tél c. tétele szolgált bizarr zenei aláfestésként –, majd egy nagy csapat gengszternek tette tönkre a napját. Alaposan. Az egyetlen hosszú kocsizással rögzített, klausztrofobikus folyosón lezajló bunyó mintha csak egy beat’em up játék sokadik pályája lenne: egy bejárat, egy kijárat, visszaút nincs, haladni kell, nincs mese! Kíváncsian várom, hogy Spike Lee remake-je Josh Brolinnal hogyan próbál majd rálicitálni erre az igen hatásos jelenetre. (Megyeri Dániel)

Dexter, 4. évad (Arthur Mitchell, alias Trinity Killer)

Dexter Morgannek, a nappal vérnyomelemzőként, éjjel sorozatgyilkosként foglalatoskodó miami-lakosnak az egész szériában nem volt a Trinity Killernél jobb és vérfagyasztóbb ellenlábasa. (John Lithgow egy zseni!) Az áldozatait hármasával – majd, miként később kiderül, négyesével – szedő férfi gyilkosságciklusainak harmadik szörnyűségét követte el kalapáccsal. Dexter eleinte példaképként tekintett a pszichopata Arthur Mitchellre, aki több mint harminc évig volt képes sötét énje és családi élete között lavírozni. Ám mikor Dexter megpiszkálja a felszínt, kiderül, hogy a látszat – ahogy az lenni szokott – most is csalóka. A sorozat a negyedik évadban magasra tett lécet azóta sem tudta megközelíteni, az ötödik évad óta folyamatosan egyre rosszabb és rosszabb lett, hogy aztán közkedvelt Dexterünktől minden idők egyik leggyengébb és legdühítőbb fináléjával búcsúzzanak el. (MD)

Drive - Gázt!

Nicolas Winding Refn minden ízében pazar dolgozata a rendezőhöz méltón bővelkedik erőszakos momentumokban. A „kalapácsos” jelenet egy ezek közül, és még csak nem is a legvéresebb. A stilizáció nagymestere itt is vallatás közben alkalmazza az egyébként oly ártatlan instrumentumot: Sofőrünket átverték és meg akarták ölni, így most mindenki, akinek köze volt az egészhez, pórul jár. A sztriptízklub vezetője először a ripityára tört bal kezével lakol bűntetteiért, majd Ryan Gosling Sofőre higgadtan egy töltényt rak a homlokához. (Ezzel a tölténnyel zsarolták meg korábban plátói szerelme családját.) Nem csoda, hogy emberünk azonnal beszélni kezd, az már viszont kisebb csodaszámba megy, hogy az a töltény mégsem lett a homlokába verve/robbantva. (Itt érdemes még megemlíteni Martin Scorsese Casinóját, amiben Robert De Niro egy pitiáner csalót tanít móresre egy kalapáccsal.) (MD)

Pink Floyd: A fal

A Pink Floyd, amellett, hogy minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású zenekara, nem mellesleg az én kedvenc zenekarom is. Jó régóta. Az 1979-ben kiadott The Wall minden rockoperák rockoperája és minden concept albumok concept albuma, melyből Alan Parker készített 1982-ben animációs betétekkel jócskán megspékelt, rémálomszerű film-tripet. Főhőse Pink, egy teljesen le- és szétcsúszott rocksztár. Alkoholba és drogokba fojtja bánatos magányát, miközben képzelt férgek rágják szét az agyát. Mikor megőrül, szürreális álomvilágában neofasiszta alteregójává változik, akinek – a náci horogkeresztet megidézve – két keresztbe tett kalapács a jelképe. Szenvedélyes beszédeket tart, aggitálja a népet, miközben animált filmbetéteken azt látjuk, hogy hatalmas kalapácsok masíroznak a romok fölött. Hihetetlen erejű zene, hihetetlen erejű film. (MD)

Tortúra

Stephen King Tortúrája az őrületes megszállottságba fordult rajongás története: Paul Sheldon, ünnepelt író autóbalesetet szenved, az eszméletlen férfit Annie Wilkes menti ki az autóroncsból. Annie aztán izgatottan meséli a magához térő férfinek, hogy ő az első számú rajongója, de mikor megtudja, hogy az író épp kedvenc regényhősét, Misery-t tervezi eltenni láb alól, a nő rémisztő pálfordulást hajt végre. Paul Sheldon pedig ágyhoz kötve egy vérfagyasztó rémálomban találja magát. Amúgy, ha King regényéről szólna a fáma, most nem lehetne itt a listán. Abban ugyanis Annie baltával vágja le a többször is szabadulni próbáló Paul lábát. Rob Reiner filmjében a hátborzongató alakítást nyújtó Kathy Bates viszont ordenáré pörölykalapáccsal töri pépesre (bicegteti) James Caan Pauljának mindkét bokáját. (Áú!) És emiatt lehet itt a listán. (MD)

Fogságban

Hugh Jackman alakítja Keller Dovert, az apát, akinek nyom nélkül eltűnt a kislánya. A rendőrség tehetetlen, a gyanúsítottként fogvatartott gyengeelméjű Alex Jones-t bizonyítékok híján szabadon engedik. A dühbe és a tehetetlenségbe becsavarodó Dover saját kezébe veszi az ügyet, és önbíráskodóként fogságba ejti Jones-t. Ennél többet nem is akarok mondani Dennis Villeneuve briliáns filmjéről, mindenképpen nézzétek meg, csak ajánlani tudom! Legyen annyi elég, hogy egy szépen kivitelezett egybeállításos jelenetben Jackman egy kalapács segítségével igyekszik beszédre bírni a fiút. És nem is a kalapács a legfélelmetesebb az egészben, hanem Jackman örjöngő dühe és lebilincselő alakítása. Nem lepődnék meg, ha a menetrendszerűen érkező díjkiosztókon, akár többször is elhangzana a neve. (MD)

John Rambo

Egyszerűen nem lehet ennél szigorúbban űzni a kovácsmesterséget! A burmai száműzetésében élő, rémálmoktól gyötört vietnami veteránt 2008-ban rángatták ki újra és azóta utoljára önkéntes nyugdíjazásából, a komoly dilemmákkal küzdő emberi roncs aztán egy feszültséggel teli kalapálás (fegyverkészítés) közben dönti el, hogy igent mond a bociszemű misszionáriusok kérésére. (Stallone narrációja csillagos ötöst érdemel.) A következmények természetesen ismertek. És felettébb véresek. (MD)

The Knife: Handy-man (videó: Boldfaces)

Első ránézésre talán kakukktojásnak tűnik a svéd elektropop duó, a The Knife egy korai klipjének szerepeltetése a mozgóképen megörökített fontos kalapácsok listáján – és ha jól belegondolunk, második blikkre is az. Azonban egy ilyen összetett, számos értelmezési lehetőséggel bíró kalapácsremekmű mellett mégsem mehetünk el szó nélkül. Mert számos drámai kalapácsot láttunk már lesújtani koponyacsontra vagy bőrt átlyukasztó szegre, de a svéd funkcionális grafikus dizájn punkjai, a Boldfaces animációjában a szerelmi csalódásáról androgün hangon vonyító kalapács egyértelműen barkácstörténeti és popkulturális kuriózumnak számít. Csak próbáljuk meg nem a jó vágású kalapáccsal együtt énekelni az ugyanannyira költői, mint amennyire filozofikus szöveget: „I thought you were the handy-man / I laid my life in your hands / Andy my man / I thought you were the handy-man”. Dúdolás közben pedig a férfiassá torzított női énekhang, a hagyományos férfi-nő szerepfelosztást parodizáló szöveg, a teljes barkácseszközparkot hadba hívó nemtelen kalapács vizuális motívuma egy forradalmi gondolattá áll össze a hallgatóban a két és fél perc végére: lehet, hogy hiába jönne el Ezermester Andy fehér lovon, és hiába ez a sok jól kitalált, méretes barkácsszerszám, mert már nincs mit megjavítani? (Pálos Máté)

Halállista

Kisrealista zsánerfilmjeivel gengszterdrámától történelmi háborús filmig Ben Wheatley alig pár esztendő alatt kiérdemelte magának a legnagyobb brit kultígéret címét, nem kis részt annak köszönhetően, hogy kirobbanó erőszakpillanatai egyszerre gyomorforgatóan brutálisak és lélegzetelállítóan hitelesek. Noha gyilkosságlistáján számos hétköznapi halálnem vonul fel mérgezett ötórai teától (Down Terrace) a lakókocsis gázolásig (Vérturisták), a dobogó tetején kétségtelenül a fejszétverések állnak: míg a Vérturisták csinos katalógust állít össze a természetben található kemény tárgyak (kő, ág, szikla) koponyadeformálásaiból, a pályaindító gengszterfilm-páros esetében a háztáji kalapács bizonyul a nyerő szerszámnak. E tekintetben a 2011-es Halállista mutatja fel a brit kitchen sink iskola legkegyetlenebb gyilkosságjelenetét (egyben a legdurvább kalapácsos kivégzést a gengszterfilm műfajában), midőn egy halálpornó megtekintésén felháborodott kertvárosi bérgyilkos-kisiparos az egyik felelős koponyáját (a kötelező térdkalács- és "minden ujj"-kört követően) négy határozott csapással szilánkokra zúzza. A vírusvideós reklámfilmjeivel indító Wheatley a leszámolás csúcspontján kiváló érzékkel egyetlen hosszú beálítás kistotáljára vált, így a közönség szinte jelenlévő szemtanújává válik a haláljelenetnek, amelynek hatása innentől végig vele marad. Szemben a Down Terrace villanásnyi kalapácsos leszámolásával, amely után vidáman nevetgélhetünk a hullatemetés ütős poénjain, a szintén kedélyesen induló Halállistánál a középre helyezett kalapálás végleg agyonüti a jó hangulatot és remekül megágyaz a vérfagyasztó műfajváltásnak a film második felében - új értelmet adva ezzel a brit zsánerfilmtörténetben a "Hammer Horror" kifejezésnek. (Varró Attila)

A videóért klikkeljetek a képre! FIGYELEM! SOKKOLÓAN ERŐSZAKOS KÉPSOROK!