Prizma folyóirat

A Sight and Sound idei grandiózus filmes toplistájától ihletett kapva, összeállítottuk a „láthatatlan” filmtörténet képzeletbeli panteonját.Bár az avantgárd – vagy experimentális, netán underground – filmek minden skatulyát szétfeszítő táborát szinte lehetetlen listákba szorítani, azért mégis eljátszottunk egy kánon-katalógus gondolatával. A listára nem csak a személyes kedvenceket, hanem a filmtörténetben legtöbbször hivatkozott, leginkább kanonizált filmeket válogattuk.

1. Stan Brakhage: Dog Star Man (1961) – USA
Stan Brakhage iskola- és műfajteremtő, epikus hosszúságú lírai filmje meghatározta a hatvanas évek óta eltelt évtizedeket, hatása Huszárik Zoltán Szindbádján és Terrence Malick Az élet fája (kritika itt) című Arany Pálma-díjas alkotásán is érezhető. Az egymásra úsztatott képek vibráló láncolata az érzékelés határát súroló gyorsasággal peregnek: Brakhage ezzel az alkotásával eljutott egy végletesen szubjektív, radikálisan impresszionista formanyelvig. A természet elillanó képeit különböző fényekkel játszó felvételekkel szőtte össze egy szinte teljesen absztrakt, végig hang nélküli mitikus alkotássá. Brakhage filmje egy korábban soha nem próbált érzékelésre sarkalja a nézőket, amivel az egyik legünnepeltebb és legtöbbet vitatott avantgárd filmet alkotta meg. (Még több Brakhage itt.)

2. Maya Deren: Meshes of the Afternoon – A délután szövevényei (1943) – USA
Deren első, saját főszereplésével készített filmjével megteremtette a tudat labirintusaiban bolyongó experimentális-narratíva prototípusát. A délután szövevényei máig az egyik legnépszerűbb avantgárd film, amit kacskaringós narratívájának, expresszív képeinek és rejtélyes szimbólumainak köszönhet. Egymásba nyíló, a főhőst megkettőző elbeszélői technikája olyan filmekre hatott, mint David Lynch Mulholland Drive-ja vagy Nolan Eredete.

3. Luis Bunuel – Salvador Dali: Andalúziai kutya (1928) – Spanyolország/Franciaország
A szürrealizmus első mozgóképes megnyilvánulása. Az excentrikus festő és az akkor még ismeretlen Bunuel által saját álmaik jegyzeteiből írt film vált a korai avantgárd legtöbbet emlegetett klasszikusává. A borotvával elnyisszantott szemgolyó sokkoló képe új korszakot nyitott a filmtörténetben. Az Andalúziai kutya ötleteit azóta Hitchcocktól Terry Gilliamig sokan utánozták, több-kevesebb sikerrel.

4. Peter Tscherkassky: Outer Space (1999) – Ausztria
Tscherkassky a prominens osztrák avantgárd legfontosabb képviselője, illetve a kortárs experimentális szcéna kaotikus tájképéből leginkább kiemelkedő figura. Found-footage filmjeit egy egyszerű fénykép-előhívóval készíti: az eredeti filmtekercset képről képre másolja át egy szűz nyersanyagra, amit lámpákkal és lézerfénnyel tesz direkt hibássá és lüktetővé. Az Outer Space című filmje egy nyolcvanas években készült horrort emel metafizikai, film-filozófiai magasságokba: Tscherkassky a celluloidba zárt szellem kitörési kísérletét énekelte meg. (Még több Tscherkassky itt.)

5. Bruce Baillie: Castro Street (1966) – USA
Baillie az amerikai lírai dokumentumfilm legtehetségesebb tagja. Meditatív, haiku-jellegű filmverseit szemkápráztató képsorokból építette fel, a brakhage-i nyersanyag-roncsolás helyett inkább egy minimalistább, merengőbb stílust képviselt. A Castro Streetben Baillie az áttűnés, az egymásra fényképezés, a többszörösen rétegelt montázstechnika eszközeivel teremt egy hipnotikus városfilmet: San Francisco emberjogi mozgalmainak emblematikus utcájának állított emléket. Baillie legnevesebb „tanítványa” Apichatpong Weerasethakul, Cannes-ban sokat ünnepelt thai filmrendező, aki szerint az amerikai mester filmjei olyanok, „mintha tágra nyitott szemű gyerekek készítették volna őket”. (Még több Baillie itt.)

6. Jordan Belson: Allures (1961) – USA
A hatvanas évekre beérő, kaliforniai absztrakt avantgárd remetéje. Filmjeit egy titokzatos módon összetákolt röntgen gép segítségével készítette. Pszichedelikus és transzcendens élmények lenyomatait próbálta megalkotni, fotorealisztikus látványviláguk sok sci-fi rendezőt megihletett. Belson közreműködött Az igazak, az Utazás a Nap túlsó oldalára és a Demon Seed – A komputer gyermeke című filmek absztrakt szekvenciáinak elkészítésében.

7. Peter Kubelka: Unsere Afrikareise – Afrikai utazásunk (1966) – USA
Peter Kubelka az ausztriai avantgárd film első generációjának óriása, a provokatív Kurt Kren kortársa. Ötven év alatt összehozott, összesen hat(!) filmet számláló életművét egy őrült perfekcionizmusával forgatta. Első filmjei a nyersanyag analízisére vállalkoztak: ezek közül az Arnulf Rainer című alkotása például egy csak fekete és fehér képkockák matematikai struktúráira épülő film. Kubelka a filmtörténethez igazán mégis ezzel a kísérleti dokumentumfilmmel járult hozzá: egy osztrák nagypolgári társaság afrikai vadászatát rögzítő képeit felforgatóan ironikus módon vágta össze. A hangsávot látszólag hibásan illesztette a felvételekhez, ezzel olyan váratlan kapcsolatokat teremtett, ami kihangsúlyozta a pöffeszkedő európai turisták szafari-romantikájának ürességét. (Még több Kubelka itt.)

8. Dziga Vertov: Ember a felvevőgéppel (1929) - Oroszország
Vertov ma már a filmtörténet ledönthetetlen gránitoszlopa. A különböző kánonok örökranglistáin elért helyezései persze nem alaptalanok: a szovjet avantgárd úttörő montázsmestere tulajdonképpen a kísérleti dokumentumfilm „feltalálója.” Az Ember a felvevőgéppel a városszimfónia műfajának megteremtője: Vertov sok ezer lábnyi felvételből vágta össze dinamikus, lüktető és még mindig lehengerlő filmörvényét.

9. Michael Snow: Wavelenght – Hullámhossz (1967) – USA/Kanada
Snow filmjeit annyira nehéz megkerülni, mint a szívünkbe zárni. A kanadai származású kísérteti filmes a hatvanas-hetvenes években rajtoló strukturalista film irányzatának leghíresebb alakja. A P. Adams Sitney amerikai filmtörténész által elnevezett strukturalista filmek leszámoltak a korábbi szürrealista és lírai avantgárddal, hogy hidegen analitikus alkotásokkal merengjenek a film médiumán. A strukturalizmus lényege a film illúzió-teremtő képességének felszámolása, azaz folyamatos kizökkentés és reflektálás a film nyersanyagára. (Ha Brakhage alkotta meg a „szem filmjeit”, akkor Snow az „agy filmjeit”.) A Hullámhossz indította el ezt a trendet, ami később a konceptuális videóművészet felé kanyarodott. Snow filmje egy hosszú, 45 perces beállításból áll, pontosabban egy szoba fala felé tartó zoomból: a zajokkal, véletlenszerű eseményekkel és negatívba átugró képekkel teletűzdelt alkotás a mozi apparátusának bűvészdobozának kifordítását célozza meg.

10. Chris Marker: La jetée - A kilátóterasz (1962) – Franciaország
Marker filmje az egyetlen igazi avantgárd film, amivel a francia új hullám hozzájárult a filmtörténethez. Az idén elhunyt, titokzatos filmrendező leghíresebb munkája egy „fotóregény”, vagyis egy csak állóképekből álló rövidfilm, ami egy posztapokaliptikus, időutazós sci-fi-be kalauzolja a nézőt. A történet önmagába forduló játékossága, furcsa formája, műfaji kötődése teljesen kilóg a teljes avantgárd filmtörténetből, épp ezért válik még inkább izgalmassá. Második reneszánszát Terry Gilliam remake-je (12 majom) révén élte a kilencvenes években.