A plakát a film első kockája. A forgalmazók őrült mennyiségű képanyaggal bombázzák a retinákat. A Prizma mostantól havonta szelektálja és néhány sorban kommentálja az arra érdemes filmposztereket. Design, marketing, történetmesélés és egyéb szubjektív szempontok alapján mutatjuk be, hogyan generálódik a hype.
Andrew Dominik: Killing Them Softly
Az erőteljesen textúrázott, vintage-es teaser-széria amúgy nem túl közlékeny, de Brad Pitt elrejtése a plakátokról azt a forgalmazási attitűdöt idézi, melyet már Dominik és Pitt már első közös filmjük, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford címválasztásánál is elkövettek. A korábbi film esetében a túlinformáltság, ez esetben pedig a hiány jelenti, hogy nem a mainstream halmazába való bekerülés az elsődleges cél. A minimalista plakátok emelett azonban direkten kijátsszák a bevett színkombinációkon (piros, fehér, kék, fekete) és emblémákon (töltény, zászló, nyilatkozat, Szabadság-szobor) alapuló vérnyomos hazafiasság-kritika kártyát. Szerzői műfaji film készül a javából.
Sacha Gervasi: Hitchcock
Piros, fehér, fekete, de leginkább csak vörös. Marion Crane zuhanyzóban kiömlő vére még fekete-fehérben is egyet jelent a vörössel. A klasszikus színek, karakterek és aranyköpések kiforgatása áll a mostani film plakátjainak középpontjában. A Psycho-parafrázis a tipográfiában is tetten érhető: a Psycho kettészelt betűi most azt írják ki, Hitchcock. A zsigeri rettegésbe ezúttal posztmodern irónia keveredik, amit Anthony Hopkins Hitchcock-ká maszkírozott figurája csak tovább erősít. Tényfeltáró biopic, melyet nem feltétlen kell komolyan venni, még akkor sem ha a Psychoról van szó. “Ez csak egy film” – mondaná a rendező.
Martin McDonagh: Seven Psychopaths
A méltán kultikus státuszú In Bruges – Erőszakik hullámain lovagol a Seven Psychopaths plakátkampánya. A Tom Waits, Woody Harrelson, Colin Farrell, Christopher Walken, Sam Rockwell és Olga Kurylenko portréját ábrázoló egyedi, kézirajzok flyerként is megállnák a helyüket. A sem szlogenben, sem más információban, pláne storyline-ban nem bővelkedő posztersorozat ebben az esetben pedig teljesen adekvát választás, mivel a cím maga is hét őrült tablójáról árulkodik. Az indie-magazinok borítójára emlékeztető karakter-teaser széria bizonyára megrendelhető sorszámozott nyomatokon.
RZA: The Man with The Iron Fists
RZA (polgári foglalkozását tekintve a Wu-Tang Clan oszlopos tagja, a Kill Bill zeneszerzője) első játékfilmje igazi exploitation, ami egy pillanatig sem cáfol rá korábbi munkásságára. Mindez a plakátokon is megjelenik: stencil, streetart, távol-keleti nyomat, képregény, ecsettel festett tipográfia, szakadt papír-textúra és kézirajz elegye hivatott a perifériás motívumokat a tömegek elé tárni. A néhol meghökkentő színhasználat trash-posztereket is idéz. A szűkszavú plakátok a stiláris megoldásokkal egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy mit várhat a közönség. Ez korántsem váratlan egy vállaltan Shaw Brothers hommage-film esetében, ami Quentin Tarantino és Eli Roth prezentálásában kerül a nézők elé.
Utolsó kommentek